Napi inspiráció, Egyetlen Szó ereje

2011.05.14. 11:22 Bővített Biblia

 

http://awme.hu/2011/05/egy-szo-ereje-napi-inspiracio-majus-13/

Máté 14:29

Mire ő így szólt: “Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. (Máté 14:29)

“Gyere”, szólt az, Aki minden dolgot teremtett (János 1:3)Ennek az egyetlen szónak éppoly ereje volt, mint a Teremtéskor elhangzott szavaknak. Péter hullámokon járt az Úrtól származó szó erejével. Hasonlóan, bármely szó, amelyet Isten szól hozzánk, magában hordozza azt az erőt és kenetet, ami beteljesítheti azt, ha felszabadítjuk hitünk és cselekedetünk által.

Nemcsak Isten erejéről szükséges tudnunk azonban, hanem Isten erejének hatalmas voltáról, sőt, Isten erejének túláradóan hatalmas voltáról is. (Efézus 1:19.) Isten erejének túláradó nagysága felénk irányul. Ez azt jelenti, hogy értünk van és a javunkra szolgál. Semmit nem használ, ha tudjuk, hogy Isten erővel rendelkezik, ha nem hisszük el, hogy értünk van ez az erő. Isten hatalmas ereje azok számára hatékony, akik hisznek. Hinnünk kell, hogy elfogadhassunk, mivel ha kételkedünk, akkor nélkülözünk.

Minden kritika ellenére – ami Pétert érte – a vízen járt. Bár a többi tizenegy tanítvány látta Jézust és Pétert a vízen járni, nem vettek részt ebben. Isten csodájának elfogadásában az egyik fontos lépés, hogy az ember elhagyja a természetes erőforrásainak biztonságát(kiszállás a hajóból), és abba a helyzetbe tegye magát, ahol Isten csodája kell a megtartáshoz.

Isten nem személyválogató. (Róma 2:11.) Bármely tanítvány járhatott volna a vízen, ha kérik, és kiszállnak a hajójukból. Hajóban rejtőzködsz, félsz kilépni és Isten túláradó erejében járni, abban az erőben, ami érted van? Ma van az a nap, amikor megteheted a hit lépését és bízhatsz benne a szükséges csodádért.

 

Szólj hozzá!

Címkék: napi inspiráció

A bejegyzés trackback címe:

https://bovitettbiblia.blog.hu/api/trackback/id/tr862902807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása